45 évesek lettünk! – Az elmúlt négy évtized legfontosabb pillanatai

1971-ben megalakult az ORWAK, amely azóta is úttörő szerepet játszik a bárki számára elérhető, korszerű és gazdaságos hulladékkezelést biztosító eszközök fejlesztésében és gyártásában.  Az üzleti koncepció a biztonságos és tiszta hulladéktömörítésre épült, a folyamatos innovatív fejlesztéseinkkel pedig megszakítás nélkül az iparág vezető szereplőinek tartanak számon. Idén 45 éve, hogy segítjük a környezetvédelmet, és ügyfeleink részére lehetővé tesszük a legjövedelmezőbb hulladékgazdálkodást.

Az ORWAK székhelye Svédország, ahol már 1971 óta folyik a hulladékprések és bálázógépek tervezése, gyártása. Két évvel később nemzetközivé vált, így Európa szerte számos forgalmazó cég alakult, amelyek már a kezdetektől fogva sikeresek voltak. A világ közel 50 országában vannak kizárólagos képviseletek, akik a minőségi és szervezett tevékenység mellett a tapasztalatokat és a hulladék világ naprakész információit, igényeit folyamatosan közvetítik a gyártó felé. A több mint négy évtizedes sikeres fejlődésre ma büszkén tekintünk vissza.

Innovatív eljárások a hulladékkezelésben
Zsákos hulladékprés

1971-es indulásakor az ORWAK egy újfajta eljárást szabadalmaztatott azért, hogy a hulladék préselés hatékonyabb legyen. Az ötlet az volt,

hogy a hulladékot zsákokba tömörítik, ezzel is higiénikus és biztonságos folyamatot biztosítva. A hulladékmennyiség zsugorodása a préselésnek köszönhetően pedig számos esetben a 10:1-hez arányt is elérhette. Ez forradalmi újdonság volt. Az ORWAK első újítása még ebből az évből származik, a hagyományos zsákos ORWAK 5030 hulladékprés.

Az ORWAK az újrahasznosítási hullám egyik első éllovasának számított: 1978-ban jelent meg a piacon az akkor egyedülállónak számító több kamrás bálázási rendszer elgondolásával. Az új termék egy olyan, több kamrával rendelkező bálázó gép volt, amelyet úgy terveztek meg, hogy az már a hulladék keletkezésének a helyén lehetővé tegye, sőt ösztönözze az újrahasznosítható hulladék szétválogatását és tömörítését. Az elgondolást a későbbiekben tovább tökéletesítették, melynek köszönhetően több új modell is született.

Ezek a mai napig, vagyis több évtized múltán is nagy népszerűségnek örvendenek.

Többkamrás bálázógép

Az 1980-as évek az erőteljes terjeszkedés jegyében zajlottak. Az ORWAK újabb földrajzi területeken jelent meg termékeivel, s azáltal, hogy a legnagyobb szupermarket láncok számára is megkezdte termékeinek beszállítását, gyakorlatilag meghódította a szupermarketek “világát” is. A vállalat 1985-ben tette meg az első lépést az észak-amerikai piac irányába, amikor is megalapította az ORWAK USA Inc-t.

Az 1990-es években megjelent függőleges egykamrás bálázóival az ORWAK szélesíteni tudta már meglévő termékpalettáját. Széles méretválasztékának köszönhetően az új bálázó gép család megoldást tudott kínálni mind a kisebb, mind a nagyobb volumenben keletkező hulladék kezelésére.

Az ORWAK Magyarroszág Kft. jogelődje 1991-ben kezdte meg Magyarországon disztribútor tevékenységét. Ugyan az akkori piaci helyzet és környezetvédelmi elhivatottság igencsak gyerekcipőben járt, de azóta is töretlen lendülettel és dinamikus fejlődéssel őrzi piacvezető szerepét.

Az ORWAK a környezetvédelemért

Az ORWAK már, mint egy, a környezetvédelem ügye iránt maximálisan elkötelezett vállalkozás tudott a 21. századba belépni, ahol továbbra is a technikai újítások és fejlesztések élenjárójának számít. A nagy mennyiségben keletkező hulladék kezeléséhez kapcsolódó követelményekhez és elvárásokhoz igazodva az ORWAK a teljesen automatizált megoldásokat nyújtó brikettáló gépeit és vízszintes elrendezésű az automata bálázógép rendszereit is termék palettájába illesztette.

A vállalkozás az elmúlt években dobta piacra az ún. “Csendes Család” termékeit – az elnevezés egy sor gyorsan, rugalmasan és csöndesen működő bálázó gépet takar.

Bálázógép, hulladéktömörítő
AZ ELMÚLT KÉT ÉVRŐL

2014-ben a világ legnagyobb, Düsseldorf-i EuroShop kiállításán mutattuk be a POWER bálázókat, amelyek már a teljesen új, dinamikus Black Star technológiával készültek. Ezzel együtt pedig olyan gépeket terveztünk, amelyek könnyen szállíthatóak és egyszerűen telepíthetőek. A Black Star technológia feje tetejére állította a hagyományos hulladéktömörítést, a bálázók intelligens funkcióinak köszönhetően nyomon követhetővé vált a tömörítés és az újrahasznosítás teljes folyamata. Az ORWAK POWER gépek erősebbek, gyorsabbak és intelligensebbek lettek.

Bálázógép, hulladéktömörítő
Bálázógép, hulladéktömörítő
EGY SZEBB, NARANCSSÁRGÁBB JÖVŐ

2015-ben az ORWAK csatlakozott a San Sac Group-hoz, amely a hulladék újrahasznosítás és gazdálkodás területén vezető helyen áll a világban. Folyamatosan fejlődünk,  tettre készek, erősebbek és színesebbnek vagyunk, mint valaha. Mindez pedig arra ösztönöz minket, hogy gyorsabban fejlődjünk, és még gazdásosabb hulladék kezelési megoldásokat, jövedelmező szolgáltatásokat tudjunk biztosítani partnereinknek.

45. születésnapunk alkalmából nem csak az elmúlt négy évtized sikereit, de a környezetvédelem iránti elkötelezettségünket és a jövőbe vetett hitünket is ünnepeljük.