A Föld napja

“Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. Magyarország a kezdetekkor, 1990-ben csatlakozott a nemzetközi mozgalomhoz, és azóta évről évre egyre többen érzik úgy, hogy legalább ezen a napon tesznek valamit mindannyiunk közös otthonáért, a Földért.

Otthonunkban már évek óta van lehetőség szelektíven gyűjteni a hulladékokat, bővítsük ki egyre jobban e jó szokásunkat, nézzünk körül második otthonunk, a munkahelyünk háza táján, vegyük észre, a lehetőséget!

Szinte mindenféle hulladék tömöríthető. A gazdaságos elszállítás nem csak a környezetterhelést csökkenti. Az újrahasznosítható hulladékok gyűjtésének és tömörítésének eredményeként jelentősen csökken a kommunális hulladékok mennyisége, nagyobb lesz a rend és a tisztaság, és redukálódik a nyersanyagok kiaknázása a természetből.

Nézzük a konkrét számokat! 2015-ben a Magyarországon üzemelő, több mint 1500 ORWAK berendezéssel 750 millió forintnyi költség megtakarítást valósítottak meg. A bálázógépekkel partnereink az újrahasznosítható csomagolóanyagokból (papír, műanyag, stb.) több, mint 500 ezer bálát készítettek, és ha csak a papír/karton újrahasznosítás eredményét számoljuk, mi büszkén húzzuk ki magunkat az évi kb. 1,3 millió darab megmentett fiatal fa hallatán.

Soha nem késő tenni a környezetünkért. Mindez csupán elhatározás kérdése!

Kérj ingyenes konzultációt! Nincs mit veszítened!

Tovább