Bálázógép vagy hulladékprés?

Sokszor találkozunk a fenti kérdéssel, ezért röviden összefoglaljuk, hogy milyen szempontok alapján érdemes egyik vagy másik megoldás mellett dönteni. Elöljáróban fontos tisztázni, hogy a hulladéktömörítő eszközök két típusát különböztetjük meg, a hulladékpréseket és a bálázógépeket. Mindkét géptípusnak számos verziója létezik (kukaprés, zsákos prés, egy vagy többkamrás bálázógép stb.), így szinte kizárt, hogy egyik hulladéktömörítő sem felelne meg vállalkozása igényeinek.

Ebben a rövid összefoglalóban minden fontos szakmai információt megtalál, de további kérdés esetén, keressen minket bizalommal!

Melyik hulladéktömörítőre van szükségem?

A géptípus kiválasztását illetően több szempontot is figyelembe kell venni: a hulladék típusát és mennyiségét, a keletkezés helyét, az iparágat, amelyben a vállalkozás tevékenykedik. Ezek alapján egy profi cég képes több alternatív megoldási lehetőséget is ajánlani, széles termékpalettával rendelkezik és nagy lelkesedéssel visz végig egy-egy projektet.

A legfontosabb különbség a bálázógép és a hulladékprés között az, hogy amíg előbbi bálákat készít újrahasznosítható csomagolóanyagokból, addig utóbbinak célja, hogy a kommunális hulladékot tömörítve a legnagyobb arányban csökkentse a térfogatot.

A hulladéktömörítők előnyei közül néhány: költségcsökkentés (bálázógép esetén extra bevétel), tiszta és rendezett munkakörnyezet, idő- és helymegtakarítás, környezetvédelem.

A megfelelő hulladék tömörítő kiválasztásához három alapvető tényezőt kell figyelembe venni: a hulladék típusát, mennyiségét és keletkezési helyét. A következőkben mindezeket részletesebben is bemutatjuk.

1. A hulladék típusának meghatározása

újrahasznosítható anyagok

Újrahasznosítható anyagok

papír, karton, műanyag, fólia, PET, textil, gyártási hulladék,
bigbag zsák, nátron zsák stb.

nem újrahasznosítható anyagok

Nem újrahasznosítható anyagok

kommunális (háztartási) hulladék

2. A hulladék keletkezési helye

Ahány vállalkozás, annyiféle egyedi eset, amelyekre mindig testre szabott megoldást ajánlunk. A tevékenységi körben lehetnek hasonlóságok, de a hulladék keletkezés és gyűjtés helye, valamint a kezelés módja más és más. Mindenkinek azt javasoljuk, hogy a hulladékot már a keletkezés helyén (ha lehet, szelektíven) tömörítse vagy bálázza. Minél nagyobb arányú a térfogatcsökkenés, a tömörített hulladék annál kevesebb helyet foglal, annál könnyebb a mozgatása és a tárolása.

Az alábbi öt iparág közül biztosan ki tudod választani, hogy melyik a rád leginkább jellemző.  A tovább gombokra kattintva részletes leírást találsz a tevékenységi kör lehetséges problémáiról, de megoldást is a hatékony és jövedelmező hulladékkezeléshez.

Melyik iparágban tevékenykedik vállalkozása?

Vendéglátás

Éttermek és szállodák, egyéb vendéglátóegységek
Tovább >>

Kereskedelem

Kis- és nagykereskedelem, üzletláncok, áruházak
Tovább >>

Ingatlanüzemeltetés

Egészségügy, társasházak, irodaházak, létesítmények
Tovább >>

Ipar, logisztika

Gyártással, raktározással foglalkozó vállalkozások
Tovább >>

Hulladékgazdálkodás

Hulladékgazdálkodással foglalkozó vállalkozások
Tovább >>

3. A hulladéktömörítő eszközök előnyei

bálázógép

Bálázógépek

a bálázott hulladék kevesebb helyet foglal, könnyebb a tárolás, szállítás

költségcsökkentés, bevételi forrás

tiszta, rendezett környezet, kevesebb munkahelyi kockázat

idő-, energia-, munkaerő- és helymegtakarítás

“zöld arculat”, környezetvédelem

hulladékprés

HULLADÉKPRÉSEK

65-85 % költségmegtakarítás

minimális hulladékszállítási díj

tiszta, rendezett környezet

idő-, energia- és helymegtakarítás

kevesebb kuka és/vagy ürítési gyakoriság

 Ingyenes konzultáció és próba

Ha még mindig nem tudod, hogy mi lenne neked a legjobb megoldás, keress minket bizalommal. Megmutatjuk, hogyan szabadulhatsz meg a gondoktól, mivel lehet a hulladékkezelésed modern és hatékony, hogyan tudod nagyságrendekkel csökkenteni a költségeidet és hogyan lehet akár bevételed a hulladékból.

Az ORWAK eszközöket ki is próbálhatod! Természetesen a konzultáció és a próba is ingyenes, kötelezettségmentes.

Csak egy javaslat… ne halogasd a döntést, hiszen minél tovább vársz, annál több lesz a felesleges kiadásod.

KÉRDÉSE VAN? KERESSEN MINKET BIZALOMMAL!

SOK A HULLADÉK, MAGAS A KÖLTSÉG?

Segítünk megszabadulni a „szemét” gondoktól és 

a felesleges kiadásoktól.

 

Kérjen tanácsot, próbálja ki az ORWAK bálázókat ingyen!

 

Nincs mit veszítenie!

Ajánlatunk kockázat és kötelezettség mentes!

 

 

SOK A HULLADÉK, MAGAS A KÖLTSÉG?

Segítünk megszabadulni a „szemét” gondoktól és

a felesleges kiadásoktól.

 

 

Kérjen tanácsot, próbálja ki az ORWAK gépeket ingyen!

 

Nincs mit veszítenie!

Ajánlatunk kockázat és kötelezettség mentes!

Köszönjük regisztrációját!

 

Munkatársunk hamarosan felveszi

Önnel a kapcsolatot!