Egy jól működő szálloda vagy hotel esetében a vendégek megfelelő kiszolgálása örök elsőbbséget élvez. A hulladékkezelési probléma azonban legalább olyan fontos, mint a kiszolgálás minősége. A változó forgalommal együtt a hulladék mennyisége is változó, de ha kevés hely jut a kukáknak, konténereknek, a probléma pont úgy tornyozódik, mint a felesleges kiadások. 

A hatékony hulladékkezelés ott kezdődik, hogy a megfelelően szétválogatott hulladékot annak típusától függően, külön-külön gyűjtik és tömörítik. Egy szálloda esetében a keletkezett hulladék látványa a higiénia hiányának benyomását keltheti. Teljesen logikus, hogy egy gondos szállodavezető nem éppen ezt szeretné vendégei felé közvetíteni.

A rend és tisztaság mellett pedig ott egy másik probléma is. 

Ha a kukák térfogata egyre nagyobb és a számuk egyre több, a hulladékszállítás egyre drágább. Arról nem beszélve, hogy a felpúpozott konténereket a szolgáltató csak magasabb áron hajlandó elszállítani, adott esetben pedig el sem viszi.

Mi lehet a megoldás?

A problémás helyzetekre több megoldásunk is van. Van például két olyan ORWAK hulladékprés, amelyekkel könnyedén kezelhetővé válik a probléma. Az ORWAK LE-240 és az ORWAK 4110 hulladékprések közvetlenül a szabványos szemetes edényekbe (240 l – 1100 l) tömörítik a hulladékot. Így térfogatuk kb. 1/4-1/8-ára zsugorodik, tehát pl. 4 kuka helyett 1 is elég lesz. 

Ez nem csak helyet, hanem pénzt is megtakarító megoldás, hiszen, ha a tömörített hulladék az eredeti térfogat töredékét foglalja el a kukákban, a szállítás havi költsége pedig akár 75%-kal csökken. A megtakarítások messze fedezik a hulladékprések bérleti díját vagy legtöbb esetben nagyon rövid idejű (1-2 év) megtérülést garantálnak.

Lehet-e a hulladékból bevétel?

Egy vérbeli vállalkozó hosszú távon gondolkozik, ezért logikus, hogy erre a kérdésre választ keres. Mivel az alapanyagok jellemzően kartondobozokba vagy fóliába csomagolva érkeznek, sokan elgondolkoznak azon, hogy érdemes-e ezeket a kommunális hulladéktól elkülönítve gyűjteni. A hulladékok külön gyűjtésével és bálázásával, amellett hogy óvják a környezetet, értékes újrahasznosítható nyersanyagot állítanak elő. Tehát, amiért eddig fizetni kellett, hogy elszállításák, azért bálázott formában bevételre számíthatunk.

Igen ám, de a szelektáláshoz még több helyre van szükség. Külön halmokba vagy kukába kell felhalmozni a papírt és a műanyag fóliát. Ehelyett például az ORWAK 3110 kisbálázó egy tökéletes megoldás, mert a keletkezés helyén rögtön töredékére csökkenti a hulladék térfogatát, nem kell azokat vagdosni, hajtogatni, taposni. Amivel rengeteg munkaidőt és energiát spórolhatnak alkalmazottai.

Sőt, a pénzben mérhető előnyökön kívül akad itt még néhány hasznos dolog:

  • Rend és tisztaság uralkodik majd, higiénikus látvánnyal karöltve.
  • A szelektív hulladékkezelésnek köszönhetően a vállalkozás zöld arculatot kap, hiszen védi a környezetet.
  • A szálloda alkalmazottai a vendégekkel, a munkájukkal és nem a hulladékkal foglalkoznak majd.

Rendben, de mi a legjobb választás?

A hulladékkezelés problémájára, ahogy írtuk, számos megoldás létezik. Érthető, hogy egyelőre nem tudja, melyik ORWAK-eszköz a legjobb választás az Ön szállodájának. Erre a kérdésre pontos választ tudunk adni. Ehhez mindössze egy pár perces személyes találkozóra van szükség, ahol a helyi adottságokat és igényeket megismerve konkrét megoldási javaslatot tudunk tenni az Önök számára.

Hogy mi az ajánlatunk?

Ingyenes konzultációs lehetőség, amit minden vendéglátóegységnek, szállodáknak és éttermeknek egyaránt biztosítunk. A személyes találkozó során szakértő-értékesítő kollégánk a helyszínen ingyenes felmérést végez, ennek függvényében pedig megmutatja a megoldást a magas költségekre, és a további hulladékproblémákra.

Érdekli az ingyenes próba? Kérdése van? Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Ügyfélszolgálat 08:00-16:00
+36 (1) 363 88 88

E-mail címünk

Postacímünk
1147 Budapest, Miskolci út 99.

SOK A HULLADÉK, MAGAS A KÖLTSÉG?

Segítünk megszabadulni a „szemét” gondoktól és 

a felesleges kiadásoktól.

 

Kérjen tanácsot, próbálja ki az ORWAK bálázókat ingyen!

 

Nincs mit veszítenie!

Ajánlatunk kockázat és kötelezettség mentes!

 

 

SOK A HULLADÉK, MAGAS A KÖLTSÉG?

Segítünk megszabadulni a „szemét” gondoktól és

a felesleges kiadásoktól.

 

 

Kérjen tanácsot, próbálja ki az ORWAK gépeket ingyen!

 

Nincs mit veszítenie!

Ajánlatunk kockázat és kötelezettség mentes!

Köszönjük regisztrációját!

 

Munkatársunk hamarosan felveszi

Önnel a kapcsolatot!