Navigare necesse est… avagy Hajózni kell!

Egy hajó önálló egységként üzemel, minden feladatot helyben kell megoldani. Hosszú útja során a kikötőkben rövid időt tölt, mind időben, mind térben korlátozott a fizikai kapcsolata a kiszolgálóegységekkel és szolgáltatókkal.

Éppen ezért az egyik legfontosabb feladat a fedélzeten és a raktérben nem más, mint úgy végezni a munkafolyamatokat, hogy közben a rendelkezésre álló térrel a legoptimálisabban lehessen gazdálkodni: minél kisebb területen minél több hasznos tevékenység működhessen. Minden, ami már fölöslegessé vált, többé ne foglaljon értékes helyet, “tűnjön el”! A szabad terület értékes kincs.

A mindennapi működés során keletkező, már felesleges hulladékot és csomagolóanyagokat “meg kell semmisíteni”, minimális területen összegyűjteni és tárolni. Mindemellett ezt a feladatot is teljesen higiénikusan kell megoldani.

Zsákos hulladékprés kis belmagassághoz, szűk helyhez
Hulladékkezelés hajón
Erre a komplex feladatra kerestek megoldást…

…az egyik folyami utasszállító flottánál is, mely több mint 100 hajóból áll és a Duna teljes hosszán hajózik. A hulladékkezelő berendezés kiválasztásánál a szempontjaik a következők voltak:

  • Kis helyet foglaljon el
  • Könnyen beépíthető legyen
  • Üzembiztos legyen, kevés karbantartást igényeljen, hiszen állandó üzemben vannak a hajók
  • A dolgozók biztonságosan, gyorsan és könnyen tudják kezelni
  • Nagy legyen a tömörítési arány, hogy a hulladék kevés helyet foglaljon így minél több helyet tudjanak felszabadítani
  • A tömörített hulladékot higiénikusan lehessen tárolni
  • A hajózásra vonatkozó biztonsági előírásoknak minden tekintetben feleljen meg
Büszkék vagyunk, hogy az ORWAK 5030 Marine mellett döntöttek

Természetesen ezen döntésüket nem szimpátiára alapozták, hanem jól átgondolt érvekre s egyben nagy hangsúlyt fektetve a biztonsági elvárásokra is. És persze sokat nyomott a latba az is, hogy az ORWAK közel 50 éves tapasztalattal rendelkezik a hulladékprések és bálázók piacán és megbízható referenciákkal rendelkezik szerte a világban.

ORWAK - Zsákos hulladékprés
Vízre szánták

Az ORWAK 5030 hulladékprés termékcsalád Marine tagja kifejezetten a tengeri és folyami hajókra lett kifejlesztve. Kis helyigényű, alacsony belmagasságú terekbe is telepíthető.

Kis mérete ellenére 1:4 – 1:8 állítható arányban képes a keletkező kommunális hulladékot műanyag zsákba tömöríteni anélkül, hogy tömörítés közben a zsákok megsérülnének. A teljesen zárt rendszernek köszönhetően a zsákokból a hulladék nem szivárog, nem párolog ezért egyedülálló higiéniát nyújt.

Megbízhatósága mellett egyszerűen használható. A présgép nyitott felső kamrája könnyen megtölthető hulladékkal, a beépített emelő funkció pedig lehetővé teszi a gyors és kényelmes zsákcserét.

Az 5030-as sorozat egyedülálló tulajdonságainak köszönhető, hogy rengeteg vendéglátó és szálloda ipari partnerünk is az ORWAK zsákos hulladékpréseket használja.

Új munkatárs a fedélközben

A hajózási vállalat olyan, hosszútávon biztonságosan üzemelő “munkásokra” tett szert, melyek kis helyen nagy kapacitással képesek tömöríteni a hulladékot. Közben napi szinten is könnyen tisztíthatóak, alig igényelnek karbantartást és még a speciális környezeti körülményeknek is ellenállnak.

Kell ennél jobb munkaerő?!